Téged is várlak a Szövegműhely kulisszatitkok csoportomban!

Téged is várlak a Szövegműhely kulisszatitkok csoportomban!

Már régóta érlelődött bennem a csoport gondolata és nagyon örülök, hogy a projekt végre a megvalósítás szakaszához ért. Azt szeretném, hogy egy jó hangulatú csapat alakuljon ki kreatív gondolkodású, célfókuszált, fiatal vállalkozókból, akik nap, mint nap tesznek azért, hogy a munkájukban sikeresek és elismertek legyenek. Ez egy olyan közösség, ahol őszintén kapcsolódunk egymáshoz, ahol támogatjuk, inspiráljuk egymást, közben pedig beszélgetünk a minket érdeklő témákról – szövegírásról, alkotásról, tervezésről, vállalkozásról és még sok minden másról.

Kikkel találkozol a csoportban?

Fiatal kezdő vagy már rutinos vállalkozókkal, énmárka-építőkkel, akik neki szeretnének lendülni az online kommunikációjuknak, vagy ha már belevágtak, akkor erősíteni szeretnék az online jelenlétüket azzal, hogy tudatosságot csempésznek bele. Mindezt azért, hogy a tartalmaik révén elérjék azokat az embereket, akik számára értéket képvisel a munkásságuk és erős márkaközösséget építsenek. Olyan tagokat “toborzok”, akik nem restek tenni azért, hogy holnap többek legyenek, mint tegnap voltak, akik kicsit színesebben látják a világot, mint az átlag és akik nyitottak arra, hogy hasonló gondolkodású emberekkel kapcsolódjanak.

Milyen témák kerülnek napirendre?

Ez alapvetően egy vállalkozói csoport, ahol az online kommunikáció kapja a főszerepet. Nem “írj így-írj úgy és akkor el tudod adni magadat” jellegű okosságokat mondok neked, hanem saját tapasztalásaimon alapuló, valódi értékkel bíró útmutatót adok, ami segít elindulni a tartalomkészítés rögös útján vagy támogat a már meglévő kommunikációd csiszolásában, javításában. Közben olyan témák is felbukkannak, amik nem kifejezetten szakmai vonalon mozognak, de valamilyen formában kapcsolódnak a szövegíráshoz és növelik annak hatékonyságát – kreativitás, tudatosság, természetesség, szabad gondolkodás, időbeosztás, probléma-megoldás fókusz és még sok más.

Miért csatlakozz te is?

Ha többet szeretnél tudni az értékadó kommunikációról és a marketing guruk által összeállított “nesze neked, fogd meg jól a semmit” segédanyagoknál többre vágysz, akkor szeretni fogod a csoportlétet. Én használható tudást adok neked, miközben betekintést engedek a kulisszáim mögé és megmutatom, hogy a szövegírás egy nagyon is szerethető szakterület, még akkor is, ha neked nem ez a hivatásod. Bónuszként fejlődésvágyó, vállalkozó szellemű fiatalokkal kapcsolódhatsz, akikkel megoszthatod a sikereidet, nehézségeidet és akikkel gondolatébresztő beszélgetéseket folytathatsz.


EXTRA TARTALMAK, JÓ HANGULAT, INSPIRÁLÓ KÖZÖSSÉG – EZ VÁR RÁD A CSOPORTBAN.


Egy kicsit a csoport menetrendjéről heti bontásban:

#tervezőshétfő

Hétfőn a szövegírás tervezős oldala kerül fókuszba.

Mesélek arról, hogy én hogyan fektettem le az online kommunikációm alappilléreit, de az egyes tartalomtípusok – weboldal szöveg (pl. bemutatkozás, főoldal/aloldal), landoló oldal, blogbejegyzés, social poszt, hírlevél satöbbi – felépítésének megtervezésére is kitérek.

#kreatívszerda

Szerdán jön minden, ami a kreativitásról és a kreatív energiák felszabadításáról szól.

Beszélek a kreativitás természetéről, fejlesztésének lehetőségeiről. Beavatlak a titokba, hogy én hogyan szoktam inspirálódni, miből nyerem az ötleteimet és mit teszek akkor, amikor ez az ihletszerzős folyamat megreked.

#mesélőspéntek

Pénteken a kapcsolódásé a főszerep.

Ha van hozzá kedved, akkor mesélhetsz arról, hogy milyen volt a heted, milyen sikereid, kudarcaid voltak, milyen nehézségekkel kerültél szembe és azokat hogyan gyűrted le. Megoszthatod velünk azt is, hogy miért vagy hálás, mire vagy büszke vagy épp milyen mérföldköveket szeretnél teljesíteni.

#lazulósvasárnap

Vasárnap a pihenésről, kikapcsolódásról szóló posztok jönnek.

Elmondom, hogy én hogyan szoktam lecsillapítani a gondolataimat és mivel ellensúlyozom a szellemi munkát. Elöljáróban annyit, hogy ez kicsit spirituális vonal lesz, sok más mellett az énerő és a meditáció is előkerül majd.

Hogyan tudsz csatlakozni?

A csatlakozás feltétele a jelentkezés oldalon 3 rövid kérdés megválaszolása és a csoport “szabályzatának” elfogadása, ami útmutatóként szolgál a békés, zavartalan csoportélethez. Miután elfogadtam a jelentkezésedet kérlek, hogy egy külön posztban mutatkozz be az #ismerjmeg hashtaggel.

A KÉRDÉSEK:

  1. Mi a hivatásod?
  2. Milyen a személyiséged?
  3. Miért szeretnél csatlakozni a csoporthoz?

Nincsenek jó vagy rossz válaszok, csak szeretnélek egy kicsit jobban megismerni így látatlanban is. Ha van kedved hozzá, akkor a válaszaidat bővebben is kifejtheted, de ha kutyafuttában vagy és csak pár szóban válaszolsz, az is tökéletes. Ezek az információk természetesen köztünk maradnak és nem kerülnek megosztásra a csoport többi tagjával.

A CSOPORT ÚTMUTATÓJA:

  • Kérlek, ne légy rosszindulatú a többiekkel. Ez egy támogató közösség, ahol elfogadjuk és tiszteletben tartjuk egymás véleményét, akkor is, ha nem értünk vele egyet.
  • Kérlek, ne káromkodj. Nem szép dolog. Ha bármi gondod van, akkor inkább írj nekem privát üzenetet és találunk rá megoldást.
  • Kérlek, ne hirdess a csoportban. Ha szeretnél mesélni a sikereidről, akkor azt péntekenként megteheted, de a direkt hirdetéseknek itt nincs helye.
  • Kérlek, ne “vidd ki” a tartalmakat. Ez egy bennfentes csoport, a tartalmakat csak a tagok láthatják, olvashatják, kérlek ezt tartsd tiszteletben.

Ha szeretnél többet tudni az értékadó kommunikációról és kíváncsi vagy a bennfenntes posztjaimra is, amiket nem mindenkivel osztok meg, akkor csatlakozz a SZÖVEGMŰHELY KULISSZATITKOK csoportomhoz. Egy percet sem akarsz foglalkozni az írással, inkább rám bíznád ezt a feladatot? Akkor irány a POSTALÁDA, ahova máris be tudod dobni az árajánlatkérős leveledet!


Related Posts

A marketing és a tartalomstratégia kapcsolódása

A marketing és a tartalomstratégia kapcsolódása

Ha napirendre kerül a szövegírás, akkor nem feledkezhetsz meg a tartalomstratégiád felépítéséről sem. Persze mondhatod, hogy minek az?, de ha nincs tudatosság az online kommunikációd mögött, akkor hidd el, érződni fog rajta és végeredményben amatőr hatást kelt (akkor is, ha egyébként profi vállalkozás van mögötte). […]

Reflektorfényben a blogbejegyzés (építőelemek + felépítés)

Reflektorfényben a blogbejegyzés (építőelemek + felépítés)

Múltkor már belekezdtem a vállalkozói blogírás alapjaiba, és ahogy ígértem, azzal folytatom, hogy milyen részei vannak a blogbejegyzésnek, illetve egy kicsit a felépítéséről is szeretnék beszélni. Ha követsz Instán vagy Facen, akkor már biztos tudod, hogy én a szövegírás tervezős oldalára is nagy hangsúlyt fektetek. […]



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük